Portré
Olyan furcsán és szokatlanul kezdődött az egész.

Én soha életemben nem akartam semmiféle könyvet írni. Aztán 2003. egyik márciusi reggelén már a bejárati ajtó kilincsén volt a kezem - enyhén szólva lemaradásban voltam ahhoz képest, hogy egy szűk félóra múlva egy üzleti tárgyaláson kellett volna ülnöm a Ráday utcában - amikor önmagam számára is teljesen váratlanul, hirtelen bevillant az agyamba egy kerek, egész gondolatsor. Néhány pillanatig ott toporogtam a szűk folyosón hezitálva, de muszáj volt visszamennem és gyorsan papírra vetettem, a ki tudja honnan jött sorokat:

„ Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani....”

Így kezdődött és innen már nem volt megállás. Ez a pár mondat felszabadított bennem egy lelki zsilipet, amelyen keresztül kiáramlott addigi párkapcsolati életélményeim és az ezekhez fűződő érzelmeim és tapasztalataim özöne, amelyeket aztán én szépen papírra vetettem. Valóban papírra, csinosra hegyezett valódi grafit ceruzákkal és csupa nyomtatott nagybetűvel. Megpróbáltam spórolni az idővel és rögtön a számítógépemen dolgozni, de akkor egész egyszerűen nem jutott eszembe semmi. Semmi! Ez a fura alkotói interakció csakis a ceruza és az agyam között működött. Közben a barátaim és a kollégáim közül többen gyakran megkérdezték tőlem:

- „ Na és, írod a könyvet Jucus?”

Még most is zavarban vagyok a válasszal….
Ezt a könyvet nem én írtam - ő írt engem. Tudom, hogy ez nem valami meggyőző, de képtelen vagyok a dolog lényegét jobban megfogalmazni, és ma sem értem még egészen, én sem. Egyszerűen nem hagytak nyugton, hosszú hónapokon keresztül megállíthatatlanul zuhogtak a felszínre a múltamból a sztorik. Számomra éppen olyan kalandos és bensőséges, valódi „Nagy utazás” volt ez, mint reményeim szerint annak lesz, aki majd megtisztel a bizalmával és érdeklődésével, és elolvassa mindazt, amit leírtam az életemről - és közvetve talán mindannyiunk életéről.

Mert valljuk be, minden erről szól, minden egyes személyes „Lájfsztori” - rólunk nőkről és róluk, a férfiakról….

Kapcsolat: lajfsztori@lajfsztori.hu

A Lájfsztori témája napjaink örökzöldje: én és a párkapcsolatom. Kíváncsian vettem a kezembe, és örömteli fájdalommal olvastam el… Örültem, mert a könyv szerzője szórakoztató öniróniával tart tükröt magának, és ezt még papírra is veti, hogy mi is tanulhassunk belőle. És fájt… Fájt, mert azonosítottam azt az örökséget, amit a szüleinktől, és a kultúránkból hozunk magunkkal lenyomatként. És ezt a lelki csomagot keresztként cipeljük mindaddig, amíg fel nem ismerjük és el nem fogadjuk - vagyis megtanulunk békében együttélni vele. A könyv szerzője „szerencsés”, mert megtette ezt. Belenézett a tükörbe és azzal, hogy megosztja velünk tapasztalásait, segít felismernünk saját keresztjeinket, hogy örökre széttörhessük sorsromboló viselkedésmintáinkat az életünkben. Igazi útravaló ez a könyv mindenkinek: idősnek, fiatalnak, férfinek és nőnek - a teljesebb jelenléthez, az őszinte létezéshez, és ezen keresztül a tartalmas párkapcsolatok kialakításához és megéléséhez.

(Varga Gabriella – Sinndar Személyzeti Tanácsadó)

Klikk a képre! Ajánló
Néhány szó az olvasóhoz…

Három éve már, hogy könyvespolcomon egy ónedényben itt porosodnak e mű szerzőjének nálam felejtett ceruzái, tollai. Van belőlük vagy száz. Kiszáradtak, elkoptak - használhatatlanok - de eldobni mégsem akartam őket. Valami különös értéket sejtettem bennük. Ottlétük lassan természetessé vált, úgy éreztem, valahogy illenek a polc könyveihez: egy Ady kötet, aztán egy Dosztojevszkij, jobbra az Így irtok ti, majd egy kedvenc, Chaim Potok, és a tárgyilagos John Lukacs.... Mint egy dalmát konyha fűszerpolcán, a jellegzetes, maradandó ízek és illatok között, egy korsóban az elhasznált fakanalak és villák furcsa csokra… Most, e könyvet elolvasva, odatévedő tekintetem értelmet talál ebben a kedves csendéletben: a megkopott ceruzák és tollak értéke az író tulajdonos maga, és mindennek bizonyítéka az elkészült mű - kettőnk egykori közös életének e nagyon sajátos dokumentuma - a „Lájfsztori”. A kiírt, kiszáradt tollak - immár új életre kelve - megidézik együttlétünk történetét, és e történet felkiáltójeleit. Kapcsolatunk hitelét adja ez a könyv, mely egy mai, modern nő önvallomása. De vigyázat kedves olvasó, ez nem lányregény! Inkább az udvari bolondok sokszor ironikus, gúnyos őszinteségével megírt, igen eredeti hangvételű monológ: emberi kapcsolatainkról és az indivídum útkereséséről e mai, panelekben és logókban gondolkodó világunkban. Ám az irónia mögött - és ez adja meg a könyv igazi ízét - ott a "kegyetlen" iránytű, az erkölcs, e ma oly nagyon mellőzött idea. Sorsunk közös útján ez tartott össze minket, és tiran törvényei által végül ez is választott szét. Erről is szól ez a történet és még sok minden másról - a szépségről, a magasztosságról, a szeretetről, a hitről, és a megbocsátás és a megnyugvás lelki szükségéről…

P.J.( Howard )